Lélekvesztőn a Karib tenger felett

Ilyet még nem láttam, három személyes saját építésűnek tűnő nyitott hidroplán viszi sétarepülésre az utasokat a Karib tengeren Roatan szigetén Közép – Amerikában, Hondurasban.

A sziget egy üdülőparadicsom, nemzetközi repülőterére Milánóból is közvetlen járat repül, a hatalmas tengerjáró hajók kedvenc kikötő helye.

Az üdülőket sétarepülésre invitálja a Bay Island Airways.

A másik gépük sárga színű, ott az úszótalpak alumíniumból vannak.

Elől ül nem a masiniszta, hanem a pilóta, mögötte pedig egyesével a két utas. A hidroplán a szárnyak tetejére épített két hajtóművel üzemel, tolólégcsavaros megoldással. A SeaRay könnyű repülőgép építő cég egyik modellje lehet.

A sétarepülést barátságos árakon kínálják. Negyed óra egy főre hetvenöt amerikai dollár, fél órára száz dollár. Aki az egész szigetet szeretné a levegőből megnézni, az két órát repülhet velük kettőszáz tíz dollárért. Az egész élmény kicsit a motoros sárkányrepülésre hasonlít.

Először mutatunk egy hosszabb repülést, valószínű egy házaspárral. A hölgyutas kezdeti izgalma a repülés végére mosolyba fordul. A hidroplán igazi lélekvesztő, a turbulens levegőben kicsit ráz, ahogy azt a középen ülő férfi utas kamerája a filmen visszaadja.

Hidroplán Blogot indítottam
napi anyagokkal a Facebookon.
Lájkold meg!

Sokkal nyugodtabb a repülés este felé egy kis sráccal középen, aki a kamerát is ügyesebben kezeli.

A víz feletti repülésben kínálnak a Földközi tengeren is eléggé elterjedt ejtőernyős vontatást is.

Címkék: Amerika    képtár    légitársaság    tenger    vizi repülőgépek

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL