Beriev Be-200 felszállás előtt szélviharban
Tavaly ősszel Geledhzikben a Fekete tenger partján csak a szélvihar választott el attól, hogy átélhessem, milyen a repülés a Gidroaviasalon-on a világ jelenlegi legnagyobb sugárhajtóműves hidroplánjával, a Beriev Be-200 vízibombázóval.
Már az előjelek sem voltak biztatóak, amikor a Moszkvából indulva a tengerparti város nemrég megnyílt repülőterén az Aeroflot Airbuszával késő délután leszálltunk.
Kisebb zökkenők a tenger felől a part felé még a levegőben is voltak, de az semmi volt ahhoz képest, ami a földön a gépből való kiszállás után fogadott. Az álló bőröndöket feldöntötte a szél, rá kellett dőlni a szélre, hogy egyáltalán előre tudjunk menni.
Másnap a vízi repülőtérre, a Beriev gyár tengerparti kísérleti telepére gyönyörű napsütésben sétálva nem igazán akartam érezni a viharos széllökéseket, a nagy hullámok és a fürdőzők nélküli tenger már előre vetítette, hogy aznap törlik a repülési programot.
Bánatomban beültem a briefing-re, a délutáni pilóta eligazítóra, ahol a meteorológusnő nem sok jóval biztatott a következő napokra.
Ennek ellenére másnap délelőtt 10 órakor pontosan megjelentem a repülőgépnél, fel is vittek a fedélzetre, lekezelhettem a kapitánnyal.
Vízibombázóként ebben a gépben belül nem voltak állandó utas ülések. Ezért a szárny és a hajtómű alatt a kísérőm lehajtott a gép oldalából egy ideiglenes ülést, egy magas sámlit, majd a padlóból kivett egy hevedert, aminek egyik végét a padlóba, másik végét a túloldalról a gép oldalába akasztotta. Majd a hevedert a két combomon addig szorította, amíg tökéletes csomaggá nem váltam.
Eltetetett velem minden eszközt – kamerát, fényképezőgépet, mobilt – a táskámba, amit szintén rögzített. Kényelmesebb körülményekre számítottam, de ment fel bennem az adrenalin. A szemközti kerek ablakon nem sokat láttam ki, mert messze volt, erősen balra fordítva a fejem a másik ablakhoz pedig majd kitört a nyakam. Izgatottan vártam a hajtóműindítást.
Ami helyett úgy tíz perc elteltével a kapitány kiszállt a repülőgépből, kioldottam a hevedert és előre mentem érdeklődni, mi a helyzet.
Mondták, határeset van, a kapitány kiment egy motoros hajóval a tengerre, hogy személyesen megnézze a hullámokat, a felszállást még nem fújták le, mert a moszkvai tv egyik stábja – az operatőr a másodpilóta helyén ült – direkt emiatt repült ide.
Még bíztam az indulásban, emlékeztem két évvel korábbi itteni repülésre, amikor a Beriev Be-103 géppel milyen jókat pattogtunk a sima vízen a felszálláskor. (A videón 1 perc negyven másodpercnél kezdődik.) Milyen lesz ez most a nagy hullámokban, de csomagként jól oda vagyok kötve….
A parancsnok visszajött és udvariasan délután négy órára halasztotta az újabb felszállási kísérletet, amit a szél szintén elfúlt. De annyira, hogy már az esti Szentpétervárról érkező gépem sem tudott leszállni, buszozhattam utána több mint három órát a hegyekbe.
Korábbi anyagaink:
VIDEÓ: Pakoló hidroplánok Gelendzhikben
Videóinterjú a Beriev Be-200 kétéltű repülőgépről
VIDEÓ: Gidroaviasalon 2008
Vízirepülés » Gidroaviasalon 2012 Gelendzhikben
2012. szeptember 11. @ 16:08
[…] éve azért mentem el másodszor Gelendzhikbe, mert a helyiektől ígéretet kaptam, hogy megrepülhetem a nagyvasat, a Beriev Be-200 vizibombázóat, sőt, lehet, hogy annak utasszállító változata, a Beriev […]