Vizigépek szárazföldön Berlinben

Olyan ez, mint a partra vetett hal, noha a Berlini Légiszalonon néhány amphibiát is találtunk, csak éppen nem fő elemükben, a szárazföldön.

A légishow egyik állandóan visszatérő szereplője volt a Biscarrosse-ban egy hónappal korábban a vízen látott angol Consolidated PBY 5A Catalina.

Módunk volt a belsejét is megnézni gumi mentőcsónakostul, nem irigylem a pilótákat, akik valósággal úgy másznak be a fülkébe, ajánlották, de nem próbáltam. Viszont nagyon attraktiv a két szárny mögötti üvegszem, csodás belőle a kilátás.

A hazaiaktól most elmaradt a két évvel korábban sikerrel szerepelt Dornier nagy – DO 24ATT – és kis gépe – Dornier Sray007 – , egy Lake Renegade árválkodott a tűző napon a parkolóhelyen egy magánember repülőgépeként.

Még az oroszok jöttek el, de már csak a kiállítási csarnokban találkoztunk makettekkel és képekkel.

A Beriev gyár ajánlotta az őszi Gidroaviasalont néhány új modellel a vitrinben. Ott volt a Be-103 és a nagy tűzoltó gép, a Be-200 fényképe is a falon.

Mellettük egy kisebb orosz cég Szamarából, az AeroVolga, aki ebben az évben európai körúton mutatja be a LA 8 elnevezésű nyolc személyes hidroplánját.

Az utolsó képen jól látható, hogy nomád körülmények között is képes üzemelni ez az új orosz amphibia.

Végül de nem utolsó sorban a fejlesztés alatt álló magyar AVANA Larus T601, a turbopropos express amphibia iránt is nagy volt az érdeklődés egy másik csarnokban. Ők a tavalyi szállítási sérülés óta nem hozzák magukkal a repülőgépet, ezért egy tavalyi nagyítható képet mutatunk róla, melyet még Friedrichshafenben készitettünk.

Highslide JS

A Catalina kivételével minden említett repülőgépről részletesebben írunk majd, érdemes lesz ide vagy a GÉPMADARAK-ba nemsokára visszanézni.

Címkék: Berlin    képtár    repülő fesztivál    vizi repülőgépek

2 hozzászólás

  1. Vízirepülés » Vendégvideó: AeroVolga LA – 8

    2010. július 26. @ 18:13

    […] anyagaink: Vizigépek szárazföldön Berlinben Vizigépek szárazföldön […]

  2. Vízirepülés » Hidroplán találkozó a Mazuri tavaknál

    2012. június 28. @ 16:11

    […] idei nevesebb hidroplán meghívottak az angol Consolitad PYB5 Catalina, egy másik kisebb old timer a Sikorsky S38, de átlátogat […]

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL